A ló kialakulása

A ló kialakulásának folyamatát brit paleontológusok kezdték el kutatni a 19. század második felében. Sir Richard Owen 1840-ben írt először egy London környékén talált, kövületben megmaradt lófajról, melynek a Hyracotherium nevet adta. A lelet kb. 55 millió éves volt. A kutatások a század közepén Észak-Amerikába tevődtek át. 1876-ban, az USA déli részén egy eocén kori sziklában megtalálták a ló ma ismert legkorábbi ősét.

Ez a korai előd kb. 55 millió évvel ezelőtt élt a Földön, és megtalálható volt az akkor még egybetartozó, összes mai kontinensen. Ez az első, kb. rókaméretű korai miniló az Eohippus nevet kapta a túdósoktól. Az aprócska, kb. 35 cm magas, elsősorban lombokkal és cserjékkel táplálkozó élőlény még nem rendelkezett patákkal: az elülső lábain, 4, míg a hátulsókon 3 ujja volt. Fejformája, testfelépítése és lábszerkezete leginkább egy rókáéhoz, farka pedig a mai szmáréhoz hasonlítható.

Az erdőkben élő barna, zebracsíkos Eohippus környezetébe illő színének köszönhette a túlélést.

A következő fejlettségi szinten lévő lóelődök, a Mesohippus és a Miohippus kb. 25-40 millió évvel ezelőtt, az oligocén és a miocén idején jelent meg. Ebben az időben az erdős és mocsaras vidékek egy részének helyét már füves puszták vették át. A Mesohippus és a Miohippus két hasonló felépítésű ősló volt. Mind elülső, mind hátulsó lábaikon 3 ujj volt, de testtömegük nagy részét már a legnagyobb, középső ujj viselte. 25 millió évvel ezelőtt, a miocén korban az őserdők egy részének helyén szavanna és sztyepp alakult ki. Az ekkoriban élő állatok fogazata alkalmassá vált a fűfélék legelésére.

Körübelül 17 millió évvel ezelőtt, a késő miocén idején, Észak-Amerikában tűnt fel a Merychippus. Ennek a kb. 90 cm magas minilónak a fogazata már egészen hasonló volt a mai lovakéhoz, így keményebb, durvább füveket is meg tudta rágni. A Merychippus már egyetlen ujjon járt, bár a mellette lévő két ujj csökevénye még megvolt. Az a kisló már bizonyítottan csoportosan élt.

A Pliohippus kb. 6 millió évvel ezelőtt élt a Földön. Ez volt az első, egy lábujjal rendelkező, már ténylegesen patásnak nevezhető állat az evolúció folyamatában. A Pliohippus kb. 120 cm marmagasságú volt, és az egész világon elterjedt, de mintegy nyolcezer évvel ezelőtt, máig ismeretlen okokból eltűnt Amerikából. Ezután az Újvilágba legközelebb az 1400-as évek végén, spanyool hódítók segítségével kerültek lovak. 

A ma élő ló, az Equus caballus kb. 1 millió évvel ezelőtt jelent meg a Földön. Ezek a lovak már mind a pusztákon és a sztyeppéken éltek. A korai zebracsíkok már csak a farukon és a végtagjaikon voltak fellelhetők, és egyre több ló szőrszíne alkalmazkodott az új környezethez: az egérszürke, a fakó és világospej színek váltak általánossá ebben az időszakban.

A ló testének átalakulása

A végtagok átalakulása az egyik legizgalmasabb változás a mai ló létrejöttének folyamatában. A több lábujjú Eohippus lábszerkezete a mocsaras, puha területeken való járást szolgálta. A földek keményebbé válásával, a szavannákon és sztyeppéken való vándorlás kezdetével azonban a lábujjak elcsökevényesedtek: ma lábanként mindössze egyetlen, a patává alalkult középső ujj hordozza a ló teljes testtömegét.

Az ősló, illetva a ló marmagassága kb. 5-szörösére nőtt az elmúlt 60 millió év alatt. Az Eohippus csupán 35 cm magas volt, míg ma egy nagyméretű, fejlett lónál alig átlagon felüli érték a 170 cm, de még 2 m feletti marmagasság is előfordul. Vajon mi okozhatta ezt a nagy növekedést?

A ló egyre nagyobb területeket járt be az évmilliók során, és a sebessége is megnőtt. A nagyobb testméret lehetővé tette a belső szervek, a keringési és légzési rendszer, valamint a mozgásszervek nagy teljesítményre való képességét, ezáltal a gyorsabb menekülést és a túlélést is. 

Érdekes a mai ló arckoponyájának és állkapcsának megnövekedése a korai ősökéhez képest, majd a felső örlőfogak megjelenése. Mindezen változások a lombok fogyasztásáról a legelésre való átváltás következtében történtek.

A ló nyaka ugyanennek a folyamatnak köszönhetően nyúlt meg, hisz így kényelmesen elérte a füvet. Szeme a fej két oldalára tolódott el, látótere megnőtt, és ezáltal könnyebben észrevette a közeledő ragadozókat. Ezzel együtt binokuláris - azaz mindkét szem által érzékelhető - látotere csökkent.

A ló rokonai:

A ló legközelebbi rokona a szamár (Equus asinus), a vadszamár (Equus hemionus) valamint a zebra (Equus zebra). A szamár és a ló keresztezéséből alakult ki az öszvér.

Ezek mindegyike visszavezethető egészen az Eohippusig. A mai ló közelebbi ősei - a przewalski ló, a tarpán, a tundrai ló, valamint az erdei ló - már a zebrától és a szamártól elkülönült evolúciós ágazatot alkotnak.

A ló távolabbi rokonai közül sokakban hasonlít hozzá a szintén páratlanujjú orrszarvú (Rhinoceros), valamint a tapír (Tapirus terrestris).

copyright: horses16.gp