A lovasnak, mielőtt bármilyen módon hatni akar a lóra, meg kell tanulnia elhelyezkedni és ülni a nyeregben oly módon, hogy be zavarja a ló mozgását. A simulékony, puha, a ló mozgását követő ülés elsajátítása futószáron történik, annak érdekében, hogy a lovasnak ne kelljen a ló irányításával foglalkoznia.
  A lovas helyes ülésének első kritériuma az egyensúly. Az egyensúllyal nem rendelkező lovas folyamatosan zavarhatja a lovat: diszharmónikus mozdulataival vagy a ló száját, vagy a hátát bünteti. Egyensúlyban csak olyan lovas ülhet, akinek súlypontja pontosan a ló fölött helyezkedik el. Az egyensúly további feltétele, hogy a lovas megfelelő ritmusérzékkel tudja követni a ló mozgását.
  A lovas a nyereg legmélyebb pontján ül, laza derékkal, egyenes felsőtesttel és mélyen elhelyezkedő lábakkal. A helyes ülés előfeltétele, hogy a lovas válla, ülőcsontja és sarka egy függőleges vonalat alkosson. A túlságosan előretolt lábszár székülést eredményez, és a túlzottan hátratolt lábszárhoz hasonlóan lehetetlenné teszi a megfelelő segítségadást. A felsőtest megfelelő helyzete szintén nagyon fontos: túlságosan előretolt felsőtest esetén a súlypontunk megelőzi a lovat, míg a lovon hátradőlve a ló mögé kerül a súlypontunk.
  A lovas testének helyzetét a következőképp képzelhetjük el a lovon. Hasonlítsuk a lovast egy fához! Ülőcsontja az a pont, ahol a fa a földből kinő. A lábai, mint a gyökerek, mélyre nyúlnak, míg felsőteste, akár a fa lombkoronája, felfelé törekszik. 
  A lovas fejének helyzete igen fontos: egyrészt orientációs szempontból, másrészt mivel a fej igen jelentős részét képezi a lovas teljes testsúlyának. A rossz helyzetű fej tönkreteszi a lovas egyensúlyállapotát. A lovas optimális helyzetben előre néz, és fejét természetes testhelyzetben tartja. 
  Lovagoljunk akár egyenes vonalon, akár íven, a lovas felsőteste mindig a haladás irányába néz, ahogy fejét sem oldalra billenti, hanem a felsőteste felett, középen marad. A fordulások lovaglása során tehát csak a lovas törzse fordul el: felsőtestének többi része nem dől semmilyen irányba.
  Combunkkal nem kapaszkodunk, hanem hozzásimulunk a nyeregszárnyhoz. Lábszárunkat folyamatosan, lazán a ló oldalánál tartjuk. Sarkunk kevéssel a heveder mögött helyezkedik el. Lábunk talpvégnél, a lábujjak kezdeténél nyugszik a kengyelben. A kengyelszíj helyes testhelyzetünk esetén függőleges irányban mutat lefelé. 
  A sarok a lovas legmélyebben elhelyezkedő pontja a lovon, mely nem leszorítással, hanem a kengyel elátámasztása miatt kerül mélyebbre, mint a lábujjak.
  A lovas karja a súlyának megfelelően, természetes lazasággal pihen a törzs mellett. Kezünket úgy tartjuk, mintha egy pohár vízzel egyensúlyoznánk. A túlságosan leszorított, vagy felemelt kéz ellehetetleníti a ló szájával való megfelelő kontaktust. Kezünk körülbelül egy ökölnyivel a ló marja felett helyezkedik el. Ideális esetben az alkar, a kéz és a szár egyetlen egyenes vonalat képez a könyöktől a ló szájában lévő zabláig. 
  A szár nem kapaszkodásra szolgál, hanem a lovas könnyű kézzel tartja azt. A szár a ló szájától a gyűrűs és a kisujj között halad a lovas irányába, és a mutatóujj felett hajlik vissza. A hüvelykujj a mutatóujj felett átfutó száron nyugszik. Amennyiben nagykantárral lovaglunk, és két szár fut a kezünkben, az alsó szár a kisujj alatt fut.
  A lovasnak egyetlen testrészével sem kell kapaszkodnia, hiszen az egyensúly tartja őt fent a lovon.
  A lovas akkor tanul meg helyesen ülni, ha a különböző testrészeit egymástól függetlenül tudja mozgatni vagy nyugalomban tartani. A leggyakoriibb és legszembetűnőbb hiba a kéz testtől való függősége, de a felsőtest statikussága, illetve a merev csípő és boka is gyakran előforduló probléma.

Lépés:
  Lépésben a fent leírt módon helyezkedünk el, és követjük a ló mozgását. Kezünk minden egyes lépésnél a ló szájának irányába mozdul, követve a ló nyakának előreirányuló mozgását. A ló nyakának szabad mozgását nem szabad akadályozni, hiszen négylábú társunk annak segítségével egyensúlyoz, ezért szüksége van a szabad nyakmozgásra az elengedett állapotban való munkához is.

Ügetés:
  A ló ügetését a lovas három különböző módon is követheti: tanügetésben, könnyűügetésben és kétpontos könnyített ülésben is. A tanügetés során a lovas folyamatosan ül a nyeregben. Csípője, lábszárai és taljes ülése laza, de nem ernyedt. A lovas hagyja, hogy a ló "felvegye a hátára" és hordozza őt. A lovas keze ilyenkor is finoman követi a ló nyakának mozgását. Könnyűügetésben az ügetés minden második ütemére kiemelkedik a lovas a nyeregből. Az emelkedés nem felfelé, hanem előre-felfelé, a ló mozgásának irányát követve történik. A lovas felsőteste emelkedéskor is függőleges marad. A lovas könyökének szöge minden kiemelkedéskor változik: így tartható fent változatlanul a nyugodt kapcsolat a ló szájával. A lovas lába térdtől lefelé nem mozog. A lábszár továbbra is nyugodtan pihen a ló oldalán. Kétpontos könnyített ülésben a lovas folyamatosan áll a nyeregben. Súlypontja ilyenkor a nyereg felett helyezkedik el. A lábszár változatlanul a ló oldalán nyugszik, míg a comb a ló mozgását követve, enyhén rugózik az ügetés ütemére. A lovas felsőteste ilyenkor előrébb kerül, mint tanügetésben. A kéz továbbra is a testtől függetlenül, puhán követi a ló mozgását.

Vágta:
  Vágtában lovagolhatunk könnyített ülésben, vagy ülhetünk folyamatosan a nyeregben. Bárhogy is vágtázunk, a külső lábunk nem marad a hevedernél, hanem az alaphelyzethez képest 10 cm-rel hátrébb nyugszik a ló oldalán. A könnyített ülés vágtában ezt leszámítva igen hasolít a kétpontos könnyített ügetéshez. Amennyiben folyamatosan ülünk a nyeregben, arra kell ügyelnünk, hogy ülésünk és kezünk kövesse a ló vágtaugrásait.

A lovas segítségadása:
  A lovas által adható segítségek a ló irányítására szolgálnak, és mindenkor kiegészítik egymást. A megfelelő szemléletű képzésben részesített lovas csak akkor kezdheti el tanulni a különböző segítségek alkalmazását, mikor már tud helyesen ülni. Ennek hiányában a segítségek ugyanis a helytelen üléstől eltorzulnak, és hatástalanok lesznek.
  A lovas kétféle segítségekkel rendelkezik: egyrészt az  úgynevezett természetes segítségekkel, melyek a kéz, a comb, az ülés, a testsúly és a hang, másrészt a külső, valamilyen eszköz révén alkalmazható segítségekkel, melyek között a pálca, a sarkantyú, különböző zablák, a martingál stb... tartozik. A külső segítségek a természetes segítségek kiegészítésére szolgálnak. Nem helyettesíthetik azt!
  A lovas segítségének célja a ló irányítása, egyensúlyban, ezáltal a ló természetes mozgásfolyamatával harmóniában.

copyright: horses16.gp